Nem egyszerű

Elég kemény két napon vagyok túl. Igazából kezdeném a legelején.

Tegnap elmentem reggel az edzőtársammal túrázni. A Barlangtól-barlangig túrát tűztük ki teljesítendő feladatként. Sikeresen letudtuk, kis kerülővel 20,8 Km volt a táv kb. 900m emelkedő és ugyanennyi csökkenő szinttel. Elvittem magammal a Gopro kamerámat, hogy akkor amatőrbe kezdjünk el filmezni, de értelmetlen volt, mivel alig lehetett látni a ködtől. Ez okból kifolyólag, képeket se csináltam.

Nagyon jól teljesítettük a túrát, mert javítottunk az előző teljesítményünkön. Legutóbbi túránál 2,5 Km-rel hosszabb volt és csupán 10 perccel teljesítettük később. Az össz. szint kb. egyformák voltak, csupán az utóbbi könnyebb volt, hogy egyenletesebben volt elosztva a terhelés.

Elég hideg volt, aminek a kárát a torkom szenvedte meg. Estére már rendesen elkezdett kaparni.

Délután ahogy már írtam, egy “randi” volt megbeszélve a volt párommal, azaz egy közös mozifilm nézés. Elmentem érte, majd pedig elmentünk a moziba, ahol mint kiderült szinte minden jó helyre eladták a jegyeket, ezért a 6 órás vetítés helyett a negyed 10 órásat választottuk.

A film kezdetéig volt pár óránk, ezért addig feljöttünk hozzám. Oda, ahol 6 közös hónapot töltöttünk el együtt. Sok pozitív gondolatokat, emlékeket beszéltünk meg. Egyik ilyen az általa ültetett citromfa (narancs?), ami annyira megnőtt, hogy rá se ismert.

Irányítani szerettem volna a beszélgetést és kicsit kényelmesebb helyzetbe hoznom magam, a “hazai pályát” megteremteni. Betettem a gépemen az egyik általa említett jó filmet (Ink), amiből sajnos semmit se láttam, mert őt néztem, közbe harcoltam a fáradtsággal és az egyre jobban eluralkodó torokfájáson. Haboztam, sokáig, több mint 10 percig csak néztem, gondolkodtam és utána mindent feltéve egy lapra, előjöttem az érzelmeimmel.

Először egyből falba ütköztem, mosoly és láttam hogy nem tudja hova tenni. Igazi pofon, amit akkor kap az ember, ha a másik csak barátként kezeli és zavart helyzetbe kerül. Ekkor tudtam, hogy az általam vázolt harmadik eshetőség történt. Minimális volt a kétségbeesés, mert tudtam, hogy sokkal rosszabb lett volna, ha nem kérdezek rá.

Telt múlt az idő és beszélgettünk, amikor is olvadt a jég és előjöttek az érzelmei. Lassan hámoztam ki belőle, hogy valójában ugyanúgy szeret és nem változtak az érzései irántam. Elkezdtem cirógatni a haját és simogatni a kezét, ami nekem elképesztő örömöt okozott, mert az egész este alatt, csak szikráztak bennem az emlékek. Azok, amiket a tudatalattim szisztematikusan kitörölt. Majd elcsattant a csók, az első, majd pedig a többi követte. Igazi mámorító érzés volt, nem tudtam betelni. Átadtam magam a szerelemnek. Én olyan típus vagyok, aki szereti sokszor, már már unalmasan sokszor kimondani, hogy “Szeretlek!”. Gyors lett volna? Nem érdekel, egyszerűen soha nem fogtam vissza magam érzelmileg és ezután se fogom. Ismert engem, ezért nem lepődött meg és élvezte.

Elmentünk megnézni a filmet, persze kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha sétálnánk. Igen, ma igazán keveset sétáltam, még egy 3-4 Km belefér. 🙂 Torokfájás és a hozzá alulöltözött állapot, nem a legjobb választás volt. Egész filmnézés alatt hozzám bújt. Én ezt már teljesen természetesnek vettem. Jó érzés volt, de ugyanakkor próbáltam a filmre figyelni. Fura volt ez az új környezet, de itt gondoltam magamban először, hogy nem szálltam el tőle, mármint nem léptem vissza a múltba, a vak szerelmes állapotba.

Hazajöttünk, majd pedig a fáradtság miatt, gyorsan ágyba bújtunk. Aktus egész éjszaka nem történt. Nem rajtam múlt, hanem rajta. Itt éreztem, hogy lehet túl rámenős voltam és elsiette a döntését. Mocorogtam, forgolódtam éjszaka, mert a torkomra mindig megébredtem. Valamikor hajnalban közel voltunk, hogy “legyen valami”, de mikor rákérdeztem, hogy akarod? Akkor az a válasz jött, hogy “is-is”. Mivel nem vagyok erőszakos ember és tudtam, hogy ez mindenképp hiba lenne, ezért visszafogtam magam.

Reggel sokat beszélgettünk, a hogyan továbbról. Az én érzéseim tiszták, ezért a figyelem rá irányult. Szeret engem, de egyben fél is. Fél, hogy a múlt újra megismétlődik és akkor nekem ismét ártani fog. Én mondtam neki, hogy így nem lehet egy kapcsolatba belevágni, mert nem lehet folyton azzal foglalkozni, hogy mi lesz ha… Én részemről mindent beleteszek a mai napba és nem foglalkozom a holnappal. Azzal majd holnap fogok foglalkozni. Elmondtam neki, hogy benne van a pakliban, hogy egyszer azt mondja, hogy ennyi. Nem lesz világvége. Fájni fog, de ha tudom, hogy én mindent beletettem a kapcsolatba, amit tudtam, akkor utána bele fogok tudni nézni a tükörbe.

Ismét egy számomra taszító énje került az előtérbe, ami a vakmerősége. Nem számít, hogy lehet meghal, de Ő motorozni akar, egyből egy 600-as sportmotor, úgy hogy motorozni se tud. Minden évben eltemetek egy ismerőst és tudom hogy az az adrenalin amire Ő a motorozás által vágyik, az a Kaszás üldözése. Ez számomra elfogadhatatlan, mert ha szeretünk valakit, nem lehetünk ennyire felelőtlenek a saját életünk és a másik érzéseivel szemben.

Úton hazafele nem beszélgettünk, csak amikor megálltunk a házuk előtt. Akkor hozzám bújt, csókolóztunk, majd pedig megbeszéltük, hogy én nem keresem, majd Ő fog, ha eldöntötte kész a kompromisszumokat vállalni és hinni a kapcsolatunkban.

Most este érdeklődött, hogy milyen volt a napom és hogy hiányzom, illetve gondolkodik rajtunk.

Én óriási megkönnyebbülést érzek, mert úgy kezeltem a szituációt, ahogy elvártam magamtól. Dönthet bárhogyan is, én mindkettő döntését elfogadom.

A lényeg, hogy én ma is bele tudok nézni a tükörbe!

u.i. A másik film, aminek a zenéjét nagyon szeretem:

Reklámok

A hurok

A sors egy érdekes rendező, aki bezár egy ajtót, de kinyit egy ablakot. Az én döntésem, hogy élek e a lehetőséggel vagy sem. Most épp az egyik kedvenc filmem (A Felhőatlasz) híres zenéjét hallgatom és a szokásos elmélkedést folytatom.

Az elmúlt napok levelezései azt sugallják, hogy Ő szeretné újra folytatni. Én próbáltam úgy alakítani, hogy a puding próbája az evés, ergo mivel a múltban nagyon vágytam egy közös TT-ra vele, ezért elhívtam a szombatira. Logikus kifogásokkal (nincs edzésben és megfelelő ruha) kibújt alóla. Megértettem, ezért azt gondoltam, hogy itt akkor abbahagyom a próbálkozást. Miért? Mert az egyszerűbb utat akartam választani és kibújni a felelősség alól. Igen, csak ez lehet mögötte.

Rám írt tegnap, hogy láttam e a Wall Street farkasa filmet? Nem láttam, erre:”Nem nézzük meg valamikor?”. Szombat estére, a túra utáni időpontra beszéltük meg. Én elmegyek érte és valamelyik moziba megnézzük. Ez az alap terv. Hogy mi lesz? Nem tudom, el kell döntöm akarom e őt. Legbelül meghoztam a döntést, de az új énem még vívódik. Egyáltalán biztos hogy Ő is így gondolja? Nagy pofára esés lenne, ha mégis csak barátként közeledik, én pedig “lerohanom”. Valójában ezt is vállalom, mert inkább egy “Nem!”, mint egy “mi lett volna, ha…”

Egy örök igazság van bennem, amely mostantól az életem végéig fog kísérni:”Ha nem ragadok meg egy lehetőséget, akkor 100%-ig elbuktam, de ha megpróbálom, akkor 50% az esélye, hogy sikerül.”

A döntést meghoztam, aminek válaszát holnap megtudom, de részemről bízom abban az 50%-ban.

2013.11.09

Ez a poszt most hosszú lesz és nem azért mert a tegnapi kimaradt, hanem mert ismét kavarognak bennem a gondolatok.

A tegnapi napomat gyorsan leírom, mert jó dolog nem történt, így csak a rosszakat kell leírnom. Reggel kiderült, hogy eléggé macera a kocsimba fejegységet venni, mivel adaptert is vennem kell, mert a standard fejegység túl kicsi bele.

Edzés után hazafele több hosszú barna hajú magas vékony lányt láttam sétálni, újabb gyomorgörcs, ami már szinte megszokás.

Délután megbeszélésen voltam, ahol találkoztam egy igazán összeillő párral. Olyan fura volt látni a szenvedélyt úgy, hogy egy üzleti megbeszélés volt. Fogták egymás kezét, persze nem feltűnően, csak úgy támogatva egymást. Én valahogy automatikusan a részleteket néztem, ahogy néha 1-1 pillanatra egymásra néznek, ezzel a komoly beszélgetés során rövid mosolyt csalva egymás arcára. Fura módon úgy éreztem én most egy TV-n keresztül nézem a helyiséget. Elgondolkodtam, akár én is lehettem volna a pali helyében, akin igazán látszik hogy boldog. Őszintén szinte semmire se emlékszem (persze profin leplezve) a megbeszélésből és a kezdeti pozitív lelkesedésemet teljesen átfordította negatív érzelmi hullámzásba.

Hazaérve siettem “felejteni”, azaz találkozni a haverokkal, végül is tök feleslegesen, mert nem tudtam magamat átverni. Végig “A páron” gondolkodtam, hogy milyen jó nekik. Ismét megtört egy védvonal a lelkemben, fénysebességgel telik az idő, közeledik a Karácsony, magány és ami a legrosszabb, még mindig nem látom a célt, a jövőt, azt amiért jó felkelni.

Este hívott az edzőtársam, kirúgták a munkahelyéről, ezért ha tudok segítsek neki munkát találni. Soha semmi rosszat nem csinált, egy végletekig kiszámítható, korrekt ember. Szerintem egyszerűen kellett a helye valakinek, de a részleteket csak vasárnap tudom meg.

A mai nap reggel túrázni indultam volna, de mivel az edzőtárs érthető okok miatt nem jött, nekem se volt kedvem menni. Helyette elmentem edzeni, úgy hogy rádobtam egy kicsit több terhelést, mert a 16. hétben vagyok és úgy érzem kell az újabb lendület.

Este szokásos találkozás a haverokkal, de igazából az egyre nehezedő diéta miatt, fejben ismét nem nagyon voltam ott. Kezdek kimerülni, de nem adom fel, mert ami nem öl meg az erősít, ha meg elvesztem a harcot, akkor is nyerek, mert elmúlik a fájdalom.

Próbálom rugdosni a lelkemet, elérni azt hogy érzelmileg semleges legyek, a külsőségek, a szex, az élvezetek halmozása legyen a fontos, de mindig rájövök csak saját magamat ámítom. Nem megy, nem lesz kutyából szalonna, tudva ezt elborzaszt a tudat, hogy jönnie kell majd egy lánynak, akivel ismét elképzelem a közös jövőt és 50-50% hogy bejön vagy sem.

Milyen élet az, hogy tudod csak kapcsolatban érzed igazán boldognak magad, de mivel az a vonat már elment, nem akarsz másikra felszállni, inkább kimész a pályaudvarról és a sivatagba gyalog elindulsz?

Nekem, ez jár?

 

2013.11.01

Eljött a November. Nem egészen két hónap és itt a Karácsony. Nagyon nem várom, mert magányosan tuti nem bírom ki. Nem akarok e miatt belemenekülni egy kapcsolatba, de képes leszek rá, ha előjön a “kapuzárási pánik”.

A mai napom tervszerűen alakult, bár egy-két döccenő ebbe is volt. Reggel mikor beindítottam a kocsit, hallottam valami fura gyengén zúgó hangot, amit eddig nem volt. Kiderült, a kuplung az, mert mikor kinyomom elhalkul. Nem tudok rájönni a miértre, mivel új a kuplung és a szerkezet, ezért valami kopásból adódó zaj lehet.

Délután voltam a masszőrömnél, ahol mint sokadjára kiderült, az én szerelmi problémáim közelébe sincsen az övé, vagy az ismerősei problémáinak. Persze egy biztos, mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, mert hiába tudom másnak szarabb, attól még az enyém nem oldódik meg.

Este úgy volt, ismét egyedül töltöm itthon az estét, mert az egyik barátom, akivel szoktam találkozni beteg lett. Kulcsfontosságú személy, mert a többieket rajta keresztül ismerem és nem gondoltam, hogy van olyan jó az ismeretség, hogy így nélküle is leüljünk beszélgetni. Mégis felhívtak, hogy menjek, ezért elmentem. Rájöttem, amiről már írtam, hogy a haverom csaja nagyon belevaló. Mindenre kapható és ezt a srác hozta ki belőle. Nem hiszem, hogy valaha is leszek ilyen hatással a nőkre, de jó volt ezt látni. Ad egyfajta lendületet a párkeresésben, még ha ez csak pillanatnyi, mert miután végiggondolom, továbbra is az exem felé húz a szívem.

A vasárnapi túra nagyon gyenge lábakon áll, mert egyedül nincs sok hangulatom hozzá, ráadásul még az eső is közbeszólhat. Másfelől viszont keménynek kell lennem, mert nem vagyok cukorból, ergo egy kis esőtől nem fogok elolvadni. Ott a súlyzós edzés is, amit jó lenne nem kihagyni, de ha szombatra teszem, akkor pedig nem lesz edzőtársam, amire szükségem van. Kompromisszumot kell kötnöm, mert nem sokáig lesz olyan időjárás, hogy tudok túrázni, ki kell ezt használnom.

2013.10.30

A tegnapi blog poszt kimaradt. Egyetlen említésre méltó dolog történt, hogy lemosattam a kocsit. Természetesen hetek óta tegnap este kellett essen az eső. Ez nálam már normálisnak számít.

Ma reggelem azzal indult, hogy elaludtam az edzést, de legalább a délutáni nem maradt ki. Az ideiglenes lakótársam, akiről még eddig nem is írtam (mert hajón volt), ma visszajött. Azért ideiglenes, mert egy éve hogy befogadtam, mivel nem volt hol laknia. Motoros srác, jó barátságba lettünk. Igazából, most hogy sikerült munkát találnia, felhozom hogy ideje elköltöznie. Át kell alakítsam a lakást, átköltözöm abba a szobába egy új ággyal, amibe most Ő lakik. Muszáj ezeket a lépéseket megtegyem, mert az emlékek folyamatosan kínoznak és hátha így egy kicsit tompulni fognak.

Érdekes dolog ez, néha felerősödik bennem az állat ösztön, hogy újra fel kellene lépni a társkereső oldalra és vadászni egy újabb csajt, csajokat magamnak. Utána jobban belegondolok és megtorpanok. Jönnek a szokásos gondolatok. Mit gondolna ha meglátna ott fent? Mit tenne? Rám írna? Örülne? Szomorú lenne?

Egyáltalán miért foglalkozom még mindig vele? Tök egyszerű a válasz, mert még mindig szeretem. Persze, ha még mindig szeretem, akkor miért kacsingatok más csajok felé? Olyan kérdések, ellentmondások ezek, amikre nem tudom a választ. Innen tudom, hogy még mindig sodródom az árral, az üres kietlen folyón, ami nem tudom hova visz. Vannak dolgok, amik azt sejtetik, hogy jó irányba haladok, ilyen a külsőm pozitív irányú változása, a túrázás, a kocsim, de attól félek, hogy ez mind “illúzió”.

Mi van, ha tétlenségemmel, “taszításommal”, elveszítem azt aki az életem értelme, egyetlen igazi szerelme? Lehet ha rámenősebb, erőszakosabb lennék, meggondolná magát vagy lehet meg is gondolta magát, csak azt gondolja így nekem jobb?

Nincsenek válaszok, csak kérdéseim, amikből minden nappal csak több és több van.

2013.10.26

Hulla vagyok, fárasztó volt a mai túra. 3 óra 58 perc alatt tudtam le a 18 Km-es távot (ami valójában 17,1 a GPS szerint), a maga 640 m szintkülönbséggel. Dupla akkora volt a szintkülönbség, mint az előző túrán és ezt rendesen éreztem is.

Kaptunk induláskor egy csomagot, amiből a Béres porcerősítő pezsgőtabletta a leghasznosabb, az összes többi cukros, fehérlisztes szarok. Intersport rendezésű túraverseny volt, ahhoz képest az ajándékok olyasmik, amik lassan gyilkolnak. Persze nincs mit mondani, mert itt is, mint mindenhol zsíroskenyér cukros teával a menü a beérkezőknek.

Furcsa mód, olyan fáradt voltam a túrán, hogy nem agyaltam az exemen, de úgy igazából semmin se, csak hallgattam a zenét és meneteltem. Keveset pihentem, összesen úgy 15 percet. Olyan kihívás lett ez nekem, mint a testépítés, kezdek függő lenni. Már a jövő hét vasárnapi programom is megvan, ami még ennél is keményebb lesz.

Mindig estére ülepszik le a magány rajtam és olyan szar érzés az üres lakásba hazajönni. Attól félek, hogy megint kiéheztetem a lelkemet annyira, hogy belefussak egy szar kapcsolatba. Igazából sorsszerű tőlem, hogy egy heves jó szerelmi kapcsolat után, egy szar jöjjön. Valahogy mint mindenben, úgy ebben is váltakozik az életem.

 

Képeket holnap fogok feltölteni, most már nincs idegem lementeni a telefonomról.

2013.10.25

Most tényleg, ott tartunk, hogy soha semmi se megy úgy ahogy tervezem. Elképesztő, hogy egy egyszerű nap is tud összevissza alakulni.

Reggel telefonálgatások hada volt, hogy megtudjam, mikor jön a rendelt napelemes töltőm. Persze mindez csak azért kellett, mert a Posta fogja kiszállítani. Egy fél óra alatt sikerült eljutnom a kézbesítőig, aki az 1 órát adta meg kézbesítés időpontjául.

Tökéletes, akkor előtte elmegyek edzeni és így legalább utána ráérek délutánig a postást várni. Az edzésen egyből eszembe jutott a keddi pali sérülése, amihez személyesen közreműködtem, így az első néhány gyakorlat igazán szarul ment.

Eljött az 1 óra, de postás sehol. Majd a 2, 3, 4 óra, amikor hirtelen cseng a telefonom és a postás az. Igazán csak 3 órát késett, cserébe a bankba már nem jutottam el és a kocsimhoz az alkatrészt megrendelni a haveromat kellett elküldenem.

Az egyik fejlesztőknek szüksége volt egy Androidos telefonra, így a régi telefonomat elküldtem neki, persze előtte kitöröltem az adatokat belőle. Valamilyen perverz vonzalom miatt meg kellett nézzem a híváslistát és persze első helyen anno még az exem volt. Fura emlékek kezdtek el gyötörni és ez rányomta a délutánomra a bélyegét.

Este egy speciális mozi vetítésre mentem az edzőtársammal és a közös barátunkkal, ami egy testépítésről szóló TV adásnak a jubileumi 100. adása volt. Nagyon jól éreztem magam és még pár aláírókártyával is gazdagabb lettem, ami sokat fog lendíteni a motivációmon.

Holnap reggel indul a magányos túra. Számomra egyben rekord is lesz, mert 19 Km-ert még nem gyalogoltam folyamatosan terepen. Izgatottan várom, egyben félek is, mert hajlamos vagyok befordulni a gondolataimba. Igazából az exem körüli emlékek és a hiánya az ami kísért és lehet holnap fog is.