Nézőpont

Kíváncsi vagyok, ki mit lát lenti videóban? Mi jut róla az eszedbe? Milyen hatást gyakorol rád?

Reklámok

Macskás csaj

Kedves olvasóim, most bemutatom a tökéletes példát arra, hogyan veszíti el egy blog a női olvasóinak, egy jelentős részét. Kéretik nem utánam csinálni.

Egy blogger kérésére írok, egy ismételten elég kényes témáról. Milyen az én szemszögemből egy macskás/cicás csaj?! Ez a poszt kizárólag a saját tapasztalataimat tartalmazza, egy elhanyagolható halmazból vett minták alapján.
Életem során eddig három tipikus macskás csajjal hozott össze a sors. Kettő futó kalandnak számított, egy pedig hosszú évekig tartó felületes haverság.

Általánosságban amit tudok, hogy a macska, szemben a kutyával, egy érdekállat. Kizárólag akkor dorombol, közeledik, ha akar- vagy már megkapott valamit (általában csak előbbinél).

A két rövidtávú kapcsolatomnál, még nem volt meg bennem ez a sztereotípia. Úgy indult az egész, ahogy minden normális kapcsolattal. Az első néhány ottartózkodásom ideje alatt, mivel alapjába véve szeretem az állatokat, a macskák is kedveltek. Persze ez addig tartott, ameddig a tulajdonosának vitt ajándékaim mellé, ők is kaptak apróságokat és rendszeresen simogattam őket, akár már-már kényelmetlenül hosszú ideig.
Idővel viszont folyamatosan jöttek az apró jelzések, miután én mindig “behatoló” voltam a világukban, nem csak a macska harapott/karmolt meg, hanem a leányzó is éreztette velem, hogy a macskája az Isten és én mindenképp csak utána következem, illetve örüljek annak is, ha foglalkozhatok velük. Minden esetben a macska után kellett alkalmazkodni. Tipikus példa erre az allergia. Közös barátainkkal nem találkozhattunk a lakásban, mert a macskát még csak néhány órára sem lehet bezárni egy szobába, ezért az allergiások miatt máshol kellett találkoznunk. Ez csak egy a millió kis apró idegesítő húzásokból.

Nagyon bezárkózó, antiszociális személyiségek voltak. Lehet filozofálni azon, hogy ez mind a sok átverés miatt van, de másokat is becsapnak/kihasználnak és valahogy mégsem lesznek “macskás csajok”. Minden fokozható a macskák számával, minél több, annál durvább dolgok történnek. A három macskás exemnél, amikor az ágyon tévéztem, odalopódzott az egyik (persze a legnagyobb) és simán teljes erejéből beleharapott a lábamba, miután előtte két órával a saját kezemből megetettem. A lány mit mondott? Én vagyok a hibás, miért nem foglalkoztam a macskával? Mehettem a kórházba tetanusz oltásra. Ekkor persze betelt a pohár és többet nem találkoztunk. (Igen, így utólag visszagondolva, elég szánalmas, hogy akkoriban mennyi mindent lenyeltem)

Nem állítom, hogy csak negatív oldaluk van, de ezek egyszerűen annyira erős jellemvonások, hogy az épeszű ember meg sem jegyzi a pozitívumokat, hanem fejvesztve menekül. Arról ne is beszéljük, hogy a macska jelenlétében, komoly “balesetveszély” a szex, hisz a tulajdonságai között ott van az egyik legfőbb negatívum, a féltékenység is. Ezt nem részletezem, mindenki fantáziájára bízom.

Van viszont egy elméletem, amit remélem sosem fogok a gyakorlatban alátámasztani, miszerint a már átvert, kihasznált lányokat, végérvényesen tönkreteszi egy macska. Felerősíti bennük az antiszociális hajlamot és egyszerűen a macska kisajátítja a tulajdonosát.

Mielőtt az olvasóim, a bárdot meglegyintik a fejem felett, kijelentem hogy biztosan van normális cicás leányzó, csak valahogy én és az ismerőseim nem találkoztak még ilyennel.

u.i. Teljesen megfeledkeztem az előző albérletem körül lakó macskás öregasszonyokról. Tanúja voltam, amikor az egyik új szomszédomat (aki jelezte a nő felé, hogy képtelen aludni a nyivákoló macskáitól) az egyik öreglány megfenyegette, hogy ha egy macskáját is elviteti vagy eltűnik, akkor úgy elvágja a torkát, mint egy csirkének! A srác csak legyintett rá, de én láttam a nőn, hogy komolyan gondolja.

 

Villámposzt – Érzelmes percek

A következő film/videoklip, úgy gondolom, aki anno látta a filmet, mély érzelmeket ébresztett benne. Vagy azt, hogy hülyeség az egész és nem jött be neki vagy teljesen a hatása alá került. Megmondom őszintén, hogy anno a menyasszonyommal (még a mai napig fura ezt így leírnom) való szakítás után, bennem is “forgatta a kést” a film. Utólag, mennyire, de mennyire máshogy látom ezt, viszont egy Tény: Az is ÉN voltam, az ÉN döntéseim voltak és nembánok közüle egyet sem, mert az segített, hogy azzá váljak, aki ma vagyok!

FIGYELEM! A következő videoklipet/filmet,  aki mély depresszióban van NE nézze meg! Tényleg, nem jó a friss “sebekben vájkálni”.

Na és akkor következzen a klip:

 

Egyszer hopp

Fura dolgok ezek, azt gondoltam hetekig, hónapokig nem fogok írni megint, de eszembe jutott valami, amiről talán eddig nem írtam. Előtte még egy kis kitérő. Mindig is vágytam, hogy minőségi zenét, minőségi eszközökön hallgathassam és pár hónapja megadatott nekem. Most épp Ludovico Einaudit hallgatok, de lehet sokaknak ez a név nem mondd semmit. Aki látta az életrevalókat, annak a ez a szám ismerős. Egyszerűen teljesen magávalragadó minden zeneszáma.

Pár éve,  hogy pontosak legyünk  3  4 éve (Úristen, hogy telik az idő) életem egyik legboldogabb időszakát éltem. Megszereztem álmaim motorját és úgy éreztem majdnem mindent elértem az életemben. Majdnem. A magány továbbra is óriási tátongó lyuk volt a lelkemben. Akkoriban minden érdekelt, ami a motorral kapcsolatos, így ilyen fórumokon “mászkáltam”.
Kevés női motorost lát az ember ilyen oldalakon, de az egyikőjük épp segítségre szorult. Én önzetlenül segítségére siettem, ami hatására egymásba gabalyodtunk. Folyamatosan utazgattunk éltük a szerelmesek életét. Sokat lendített rajtam, mert nagyon hajlamos vagyok otthonülős lenni, de Ő kirángatott. Mindenben a kedvében akartam tenni és ezért mindenhova elvittem, illetve mindent megadtam neki, ami csak erőmből tellett.

Volt egy hét az életemben, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Életemben először egy (nehezen találom a megfelelő szavakat) tökéletesnek tűnő hetem volt. Az akkori barátnőm kedvenc helye a Balaton volt, így kézenfekvő volt hogy egy hosszú hetet ott töltsünk el, nyaralás címen. A szezon után volt, alig pár ember, gyönyörű napsütéses idő. Igazán ideális környezet. A parttól nem messze egy olcsó szállodában béreltünk egy szobát. A munkát teljesen hanyagoltam, mert előtte mindent leszerveztem, hogy minél szabadabb legyek.
Minden nap a vízben voltunk, beszélgettünk, szerelmeskedtünk, nevetgéltünk. Buja pillanatokkal teli romantikus hosszú éjszakai sétáink voltak. Gondterheltségnek nyoma sem volt. Minden felhőtlen volt és azt a hetet sokszor kívántam volna, hogy örökké tartson.

Telt múlt az idő, én pedig egyre inkább alárendeltem magam a kapcsolatunknak. Erőn felüli dolgokat adtam neki, de tudtam, hogy a legnagyobb dolog az amire vágyik egy újabb, szebb, erősebb motor. Beadtam a derekamat és megbeszéltem vele, hogy ha eladja a sajátját, akkor segíteni fogom egy másik megszerzésében. Egy havas februári napon megbeszéltem a barátommal, hogy meglepetésből megvesszük neki a kiszemelt motort és én majd kipótolom a régi motorjának különbözetét. Semmit sem sejtett, nem tudta hova megyünk, csak annyit tudott hogy elkísérjük a barátomat. Megérkeztünk egy házhoz, bementünk a kapun, majd egyből a garázshoz. Mikor megtudta miért jöttünk, nagyon nagyon boldog volt és így én is az voltam.

Teltek, múltak a hónapok. Megromlott a kapcsolatunk. Túlságosan magamhoz láncoltam. Hétköznap iskola, hétvégén nálam volt. Barátaival nem találkozott. Szünetet akart, hogy átgondolja a dolgokat. Ekkor még aktív Facebook felhasználó voltam és levette azt hogy mi kapcsolatban vagyunk. Engem ez időtájt teljesen felemésztettek a saját gondolataim. Mindent meg akartam tenni azért, hogy megtartsam.

Eljött a motoros szezon, azt találtam ki, hogy tavasszal most már külön két motorral lemegyünk újra a Balatonhoz. Tökéletes alkalom volt a békülésre. Most épp máshol szálltunk meg, mert a tavalyi hely még nem nyitott ki. A víz még hideg volt, így csak motorozgattunk. (A következő sorokat még ennyi idő után is nehéz leírnom)

Leparkoltunk a két motorral közvetlenül a parton, szemben a két motor egymással. Az én motoromon trükkösen bekapcsoltam a felszerelt kamerát. Letérdepeltem elé és romantikusan megkértem a kezét. Ő igent mondott és ezzel életem legboldogabb férfiévá tett. Abban a pillanatban én az voltam.

Későbbiekben elgondolkodott ezen, azt érezte talán elhamarkodott volt. Én győzködtem, hogy szeretjük egymást, miért lett volna az? Időt kért, nem akarta egyből nyilvánosságra hozni. Kis idő múltán meggyőztem, hogy be kell jelentenünk a szüleinek. Életem egyik leghosszabb útja volt, kevés alkalommal izgultam ennél jobban, mint akkor. A szülei meglepődtek, de elfogadták a döntésünket. Persze az apja azt gondolta elhamarkodott volt ez. Én meggyőztem az érzelmeimről, az anyja sírt mikor megnézte a videót, amit az eljegyzésről készítettem.

Régebben vettem neki ajándékba egy óriás Nutellát (5Kg), mert az volt a kedvence.

Mivel iskolába járt anyagilag is támogattam, hogy tudjon miből motorozni és élni a mindennapjait. Az új motorja miatt, egy teljesen új társaságba csöppent. Olyanba, akik addig észre se vették.

Szeretett volna elmenni egy ilyen hétvégi túrára. Előtte való nap a szüleimhez mentem, de valami oknál fogva (már nem emlékszem miért) motorral mentem és kérte hogy vigyem le neki a megmaradt Nutellát, illetve adjam oda a kamerát. Én kipakoltam pár cuccomat hogy beférjen és levittem neki a hátizsákomba. Adtam neki pénzt is, hogy tudjon miből tankolni is a motorjába.

Nagyon ridegen viselkedett, nem nagyon akart beszélni, se megcsókolni. Eljöttem, de éreztem hogy valami nincs rendben.

Leértem a szüleimhez és a szokásos ágyamra feküdve interneteztem. Ráírtam Skype, hogy mi újság, stb. Erre a beszélgetésünk rövid úton ott végződött, hogy vége a kapcsolatunknak és nem akarja hogy keressem többet. Csak így. Elfogadtam, de győzködtem magamat, hogy majd kibékülünk. Nincs veszve semmi.

Naponta többször ellenőriztem a Facebook oldalát, hogy nem e posztol valamit. Eljött a vasárnap este, majd egy vadidegen motorossal bejelölte, hogy kapcsolatban. Megállt a pillanat, örökké tartott, nem hittem el amit látok.  Az én segítségemből, az én dolgaimmal, enyelgett egy másik sráccal, akit valószínűleg már rég óta ismer. Tudta, hogy ez fog történni, hisz ezért kérte hogy vigyem le a Nutellát, akkor, sürgősen.

Teljesen kikészültem, sírtam. Igen, férfiként életemben először ekkor zokogtam. A szüleim a másik szobában semmit se sejtettek (se az eljegyzést). A mai napig nem tudják a részleteket.

Felhívtam két addigi legjobb barátomat és ha ők nincsenek, akkor ma nem élek. Ők beszéltek le arról hogy motorra üljek. Egyikük autóba ült és este elment utánfutót szerezni és elindult értem vidékre. A szüleimnek azt a kifogást találtam ki, hogy munka ügyben vissza kell menjek Pestre és hogy a barátom elvisz még este. Lejött értem, futóra raktuk a motort és elindultunk vissza. Aznap hajnalban nála aludtam. Azaz csak próbáltam. Nem ment. Azt gondoltam hogy vége az életemnek.

Úgy érzem a fenti sorok elég indokkal szolgálnak, hogy volt jogom elítélni a hozzám hasonló kapcsolatfüggőket. A tanulságot mindenki maga vonja le.

 

Kötődés

Tudom két hónap telt el amióta a blogomba írtam, ami nagyon hosszú idő. Sok minden történt velem, ami elvette az időm és energiám nagy részét. Ez nem kifogás, csak valahogy a kedvem is elmúlt már az írással kapcsolatban. Esténként az agybán a telefonomról, azért még mindig minden nap olvasom a számomra érdekes blogok íróinak posztjait és tetszésemet vagy támogatásomat egy “like”-al fejezem ki. 

Kicsit gondolkodnom kellett, hogy miről is akartam írni, de utána eszembe jutott. Néztem a mostanában kedvenc sorozatom (Dexter) egy részét, ami felébresztett bennem egy szimpátia érzést. A főhős szerelmes egy olyan nőbe, akibe nem lenne szabad, de nem tudja félretenni az érzelmeit és racionálisan dönteni (ezt hívják szerelemnek). Ezeket a képeket nézve bennem is megjelent ez az érzés, hogy milyen kellemesen bódult voltam, amikor ragaszkodtam a páromhoz és az életemet is odaadtam volna érte, csak azért hogy velem legyen. Mély érzelmek voltak ezek, amik boldogságot okoztak.

Nagyon nehéz harcolni ellene, de azt mondom muszáj. Nem lehet olyan őrült szerelmes valaki, aki mindent és mindenkit félredob és csak a szerelemnek él. Ez hülyeség, amit az ilyen “beteg” vagy mondhatni lelki sérült emberek, mint én is vagyok/voltam, nem fogadnak el. Az a személy, aki közel teljesen egyensúlyban van önmagával, nem tudja a fenti problémát megérteni, mert számára ez nem létezik. Ő neki meg van az életében a hely a munkának, barátoknak, szórakozásnak és külön a barátnőnek is. Nem keveri, nem áldozza be egyiket a másikért. Egyensúlyban éli életét.

Kevés ilyen személyt ismerek. Sokáig 2 darab ilyen volt eddig az életemben, de mostanra már csak egy lett. Az akit “elvesztettem”, beleszeretett egy fiatalabb nőbe, aki teljesen kiforgatta. Nála vélhetően a kor is közrejátszott, mivel valószínűleg a kapuzárási pánik, sodorta sok-sok nő után, egy nő (szerintem) végleges szorító karjaiba. Tökéletes agymosás. Az addig egyensúlyban lévő élete, teljesen felborult, átvette az irányítást a párja, aki mostantól a saját börtöne őre. Tudom durva szavak ezek és mások azt gondolják, hogy szívtelen vagyok vagy keseredettségemben írom, de nem. Abban az esetben, ha valaki gyökeresen megváltozik egy másik személy miatt, az nem egészséges, hanem betegség. Én tudom, én ebben éltem.

Olyan jól elemzek másokat, na de mi van velem ezen a téren? Jó kérdés, elméletben együtt vagyunk a régi párommal. Ritkán pár hetente találkozunk. Nincs már szenvedély közöttünk, mert az otthoni élete teljesen kiégeti lelkileg. Nem tudok rajta segíteni, mert nem hagyja és szerinte nem is tudnék. Idegennek érzem magam mellette. Ezt Ő is tudja, mert többször elmondtam neki. A kapcsolatunk gyakorlatilag halott. Furcsa mód egyáltalán nem érint meg úgy lelkileg, mint azt ahogy vártam. Szeretem, még mindig, de már racionálisabban látom a dolgokat. Menekülnék? Néha úgy érzem igen, de a lelkiismeretem nem enged. Ilyen vagyok, nem hagyom a másikat a legnagyobb szarban egyedül. Tudom, hogy fontos vagyok neki, Ő valószínűleg a maga módján most szeret a legjobban és szüksége van rám, mint támaszra. Meddig bírom ezt? Nem tudom, egyenlőre az egyéb teendőim miatt nincs időm valaki mással egy normális párkapcsolatra, viszont testi szükségleteim is vannak. Megcsalni, nem tudnám. Nem miatta, mert nem tudná meg, hanem magam miatt. A lelkiismeretemmel nem tudnék elszámolni.

Egyenlőre ennyi, talán hamarabb fog jönni majd a következő poszt.

 

Nem egyszerű

Elég kemény két napon vagyok túl. Igazából kezdeném a legelején.

Tegnap elmentem reggel az edzőtársammal túrázni. A Barlangtól-barlangig túrát tűztük ki teljesítendő feladatként. Sikeresen letudtuk, kis kerülővel 20,8 Km volt a táv kb. 900m emelkedő és ugyanennyi csökkenő szinttel. Elvittem magammal a Gopro kamerámat, hogy akkor amatőrbe kezdjünk el filmezni, de értelmetlen volt, mivel alig lehetett látni a ködtől. Ez okból kifolyólag, képeket se csináltam.

Nagyon jól teljesítettük a túrát, mert javítottunk az előző teljesítményünkön. Legutóbbi túránál 2,5 Km-rel hosszabb volt és csupán 10 perccel teljesítettük később. Az össz. szint kb. egyformák voltak, csupán az utóbbi könnyebb volt, hogy egyenletesebben volt elosztva a terhelés.

Elég hideg volt, aminek a kárát a torkom szenvedte meg. Estére már rendesen elkezdett kaparni.

Délután ahogy már írtam, egy “randi” volt megbeszélve a volt párommal, azaz egy közös mozifilm nézés. Elmentem érte, majd pedig elmentünk a moziba, ahol mint kiderült szinte minden jó helyre eladták a jegyeket, ezért a 6 órás vetítés helyett a negyed 10 órásat választottuk.

A film kezdetéig volt pár óránk, ezért addig feljöttünk hozzám. Oda, ahol 6 közös hónapot töltöttünk el együtt. Sok pozitív gondolatokat, emlékeket beszéltünk meg. Egyik ilyen az általa ültetett citromfa (narancs?), ami annyira megnőtt, hogy rá se ismert.

Irányítani szerettem volna a beszélgetést és kicsit kényelmesebb helyzetbe hoznom magam, a “hazai pályát” megteremteni. Betettem a gépemen az egyik általa említett jó filmet (Ink), amiből sajnos semmit se láttam, mert őt néztem, közbe harcoltam a fáradtsággal és az egyre jobban eluralkodó torokfájáson. Haboztam, sokáig, több mint 10 percig csak néztem, gondolkodtam és utána mindent feltéve egy lapra, előjöttem az érzelmeimmel.

Először egyből falba ütköztem, mosoly és láttam hogy nem tudja hova tenni. Igazi pofon, amit akkor kap az ember, ha a másik csak barátként kezeli és zavart helyzetbe kerül. Ekkor tudtam, hogy az általam vázolt harmadik eshetőség történt. Minimális volt a kétségbeesés, mert tudtam, hogy sokkal rosszabb lett volna, ha nem kérdezek rá.

Telt múlt az idő és beszélgettünk, amikor is olvadt a jég és előjöttek az érzelmei. Lassan hámoztam ki belőle, hogy valójában ugyanúgy szeret és nem változtak az érzései irántam. Elkezdtem cirógatni a haját és simogatni a kezét, ami nekem elképesztő örömöt okozott, mert az egész este alatt, csak szikráztak bennem az emlékek. Azok, amiket a tudatalattim szisztematikusan kitörölt. Majd elcsattant a csók, az első, majd pedig a többi követte. Igazi mámorító érzés volt, nem tudtam betelni. Átadtam magam a szerelemnek. Én olyan típus vagyok, aki szereti sokszor, már már unalmasan sokszor kimondani, hogy “Szeretlek!”. Gyors lett volna? Nem érdekel, egyszerűen soha nem fogtam vissza magam érzelmileg és ezután se fogom. Ismert engem, ezért nem lepődött meg és élvezte.

Elmentünk megnézni a filmet, persze kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha sétálnánk. Igen, ma igazán keveset sétáltam, még egy 3-4 Km belefér. 🙂 Torokfájás és a hozzá alulöltözött állapot, nem a legjobb választás volt. Egész filmnézés alatt hozzám bújt. Én ezt már teljesen természetesnek vettem. Jó érzés volt, de ugyanakkor próbáltam a filmre figyelni. Fura volt ez az új környezet, de itt gondoltam magamban először, hogy nem szálltam el tőle, mármint nem léptem vissza a múltba, a vak szerelmes állapotba.

Hazajöttünk, majd pedig a fáradtság miatt, gyorsan ágyba bújtunk. Aktus egész éjszaka nem történt. Nem rajtam múlt, hanem rajta. Itt éreztem, hogy lehet túl rámenős voltam és elsiette a döntését. Mocorogtam, forgolódtam éjszaka, mert a torkomra mindig megébredtem. Valamikor hajnalban közel voltunk, hogy “legyen valami”, de mikor rákérdeztem, hogy akarod? Akkor az a válasz jött, hogy “is-is”. Mivel nem vagyok erőszakos ember és tudtam, hogy ez mindenképp hiba lenne, ezért visszafogtam magam.

Reggel sokat beszélgettünk, a hogyan továbbról. Az én érzéseim tiszták, ezért a figyelem rá irányult. Szeret engem, de egyben fél is. Fél, hogy a múlt újra megismétlődik és akkor nekem ismét ártani fog. Én mondtam neki, hogy így nem lehet egy kapcsolatba belevágni, mert nem lehet folyton azzal foglalkozni, hogy mi lesz ha… Én részemről mindent beleteszek a mai napba és nem foglalkozom a holnappal. Azzal majd holnap fogok foglalkozni. Elmondtam neki, hogy benne van a pakliban, hogy egyszer azt mondja, hogy ennyi. Nem lesz világvége. Fájni fog, de ha tudom, hogy én mindent beletettem a kapcsolatba, amit tudtam, akkor utána bele fogok tudni nézni a tükörbe.

Ismét egy számomra taszító énje került az előtérbe, ami a vakmerősége. Nem számít, hogy lehet meghal, de Ő motorozni akar, egyből egy 600-as sportmotor, úgy hogy motorozni se tud. Minden évben eltemetek egy ismerőst és tudom hogy az az adrenalin amire Ő a motorozás által vágyik, az a Kaszás üldözése. Ez számomra elfogadhatatlan, mert ha szeretünk valakit, nem lehetünk ennyire felelőtlenek a saját életünk és a másik érzéseivel szemben.

Úton hazafele nem beszélgettünk, csak amikor megálltunk a házuk előtt. Akkor hozzám bújt, csókolóztunk, majd pedig megbeszéltük, hogy én nem keresem, majd Ő fog, ha eldöntötte kész a kompromisszumokat vállalni és hinni a kapcsolatunkban.

Most este érdeklődött, hogy milyen volt a napom és hogy hiányzom, illetve gondolkodik rajtunk.

Én óriási megkönnyebbülést érzek, mert úgy kezeltem a szituációt, ahogy elvártam magamtól. Dönthet bárhogyan is, én mindkettő döntését elfogadom.

A lényeg, hogy én ma is bele tudok nézni a tükörbe!

u.i. A másik film, aminek a zenéjét nagyon szeretem:

2013.11.07

A mai nap “csodásan” indult, éjjel folyamatosan olyan álmaim voltak, amiben szenvedtem az exem miatt. Az egyik maradandó volt, mert épp szeretkezéshez (szándékosan így írom) készültünk és már majdnem hozzáértem, amikor a szomszéd (?!) bejött és félbeszakított minket. Ez csak egy volt a sok változat közül, ami miatt utáltam minden egyes ébredés után visszaaludni.

Reggel elmentem edzeni, ahol megkaptam hogy nem mosolygok eleget. Tényleg, jogos, tökéletes az életem, csupa boldogság. Hazajöttem kezdődött a napom szétszedése. Munka, utána rohanás a második edzésre, ahol megszívattak és az én rock válogatásom helyett valami ribancnak az éneklős válogatását tették be. Azt gondolta a vamzer kis csaj a recepción, hogy ez jó poén. Én nem tartottam annak, de nem adtam meg azt az örömöt, hogy láthassa szenvedek, ezért headset és saját zenére edzettem. A diétám végén most már biztos, hogy termet fogok váltani. Elegem van a képmutató, senkiházi emberekből.

Elmentem egy autóhifishez, akit a haverom ajánlott. Állítólag profik, de én szerintem a tegnapi 1 órás googlezés után többet tudtam, mint ők. Csak egy fejegység csere lenne, de már teljesen túlbonyolították az egészet és már e-mailezés hadába kezdtek. Arra jutottak, hogy az enyém nem párhuzamos, így nem lehet belerakni csak olyat, ami belevaló. Józan paraszt ésszel is rá lehet jönni, hogy biztos van hozzá adapter, amivel bármilyet bele lehet rakni. Van is, találtam a neten. Holnap megrendelem és ezeket elküldöm a halálba.

Az agyam menekülne már, azaz kirángatnám magamat ebből a nyomorult helyzetből, de valamiért olyan ez mintha újra és újra bűnhődnöm kellene a tetteimért. Amint valami nőre gondolok, akivel valamit összehoznék, mindig jön egy emlék, egy utalás amivel teljesen felkavarja bennem az állóvizet. Érzem a kart, ami mindig visszahúz a szarba, jó mélyre.