Müller Péter: Az igazi férfi

Egy kis emlékeztető számomra, hogy mi is a helyes út, amin haladnom kell. Rajta vagyok, csak a göröngyös úton, kell egy “navigáció, ami időnként visszaterel”. 🙂

“Ebben a tébolyult és hazug világunkban teljesen összezavarodtak a fogalmak, nem ismerjük már a férfi- és női szerepek valódi értelmét.
Nem az a baj – és ezt elsősorban a sértett férfi olvasóimnak mondom -, hogy évezredek óta férfiuralom van.
Hanem az, hogy nem tudjuk, mit jelent igazán férfinak lenni!
A férfiasság eredeti, ősi értelmében áldozatra való képességet jelentett.
Odaadást.
Hűséget.
Megbízhatóságot.
Szilárd alapot, melyre építeni lehet.
A család és a közösség számára védelmet. Olyan erőt, mely az önfeladásban, az áldozatban nyilvánul meg. Az igazi férfi önakaratáról lemond, s erejét egy magasabb Akarat, egy eszmény szolgálatába állítja.

Az ilyen férfiakat nevezték valaha hősöknek.
Az igazi férfi nem agresszív.
Sőt, éppen ő az, aki önmagában és a világban az agressziót legyőzi.
A lovagi erény sohasem a támadás, hanem a védelem volt.
Nem a háború, hanem a béke megóvása.
És főleg nem a hódítás, hanem a közösség megmentése.
A hűség.
Ezen alapszik a keleti harcművészet és az ősi szamuráj hagyomány.
A keleti harci művészetekben csakis a védelem a megengedett!
A harcost nem támadásra, hanem bölcs védekezésre nevelték, s feladata nem az volt, hogy önmagát, hanem hogy az igazságot, a békét, a becsületet és az igazi értékeket védje meg, akár az élete árán is. ,,Erős az, aki önmagát legyőzte.” – mondja Konfucius.
Az agresszív, hódító, mindenkit legázoló, győzelemre törő, könyörtelen és önző férfi, aki nem az igazságot védi, hanem bosszút áll és rabol, aki a saját érdekein túl senkire tekintettel nincs, nem az Igazi Férfi arca!
Ez a torzképe.
Igen, ezek lettünk, uraim: durvák, kemények, karrieristák, nemes eszmények nélkül élők. Elfelejtettük, hogy a legnagyobb férfierény a szelídség, a hűség és az, hogy a magasabbért föl tudjuk áldozni magunkat.
Nem az a baj, hogy “férfiuralom” van – az a baj, hogy nincsenek valódi férfiak.
Mi nem azok vagyunk.
Pörgünk magunk körül, mániásan rohanunk nem létező célok felé – de megbízni bennünk, főleg egy életen át, nem lehet.
Ha körülnézel az utcán, sok szép lányt látsz, de alig találkozol már szép férfival. Ez nem csak az én véleményem: rengeteg lány és asszony mondta ezt már nekem. Nem a ,,jóképű” fiúkról, a szexepilről és a divatról beszéltek. Kigyúrt testet és erőszakos arcot látni. De a férfiszépséghez hozzátartozik valami, ami nem csupán deltás test, divatos kopaszság és rongyos farmer. (Mellesleg érdemes megfigyelni, hogy a színesen öltözött, ápolt nők között miféle jellegtelen ruhákban járnak manapság a férfiak, s külsejükre milyen keveset adnak!)

A férfi szépségének lényege a nemesség.
A nemesség egy benső tartásnak, egy önmagunkkal vívott győztes küzdelemnek tükröződése. Olyan férfi arcán jelenik meg, aki önmaga ura. Erőszak nincs rajta. Mohóság sem tükröződik vonásain. Alkatilag lehet kövér vagy sovány, nem ez a lényeg, hanem egy olyan lelkület, mely belülről megszépíti a férfit. Még akkor is, ha nem szépnek született.
A nemesség nem az agresszív egónak, hanem a fensőbbrendű Énnek a jele egy férfi arcán. Ereje nem durva, hanem finom. Erélyes, de nem erőszakos. Szemében az értelem és érzelem egysége tükröződik. Ilyen arcra mondjuk, hogy korszerűtlen. Nem divat manapság.
Ez a baj. Nem a férfiuralom. Igazi Férfi uralma alatt jó lenne élni.
Csakhogy manapság nincsenek igazi férfiak.”

Müller Péter

Reklámok

Áldott Békés Boldog Karácsonyt Kívánok!

“Ahogy Szolzsenyicin dolgozik Vermontban, úgy szorgoskodom én is a száműzetésben. De Szolzsenyicinnel ellentétben, én nem leszek egyedül.”

A reggeli sétámról hazatérve eszembe jutott a fenti idézet, amely a kedvenc filmem, a Felhőatlasz végéről származik. Az elmúlt években voltak olyan Karácsonyok, amikor is valami “kitalált” kifogás miatt, szándékosan nem utaztam haza, mert nagyon idegennek éreztem az Ünnepet. Egyszerűen nem tudtam örülni annak, hogy mások boldog(nak vélt) párkapcsolatban élnek, esetleg gyerekekkel körülvéve, én pedig egyedül. Inkább maradtam Pesten és egyedül töltöttem ezt az időszakot.

Tavaly megtört a jég, mert Szentestére hazautaztam és együtt voltam a szüleimmel, másnap pedig vissza Pestre, hogy a barátokkal is együtt tudjak lenni. Még mindig valahogy erőltetve éreztem a Karácsony hangulatát és kizárólag a nővérem gyerekei miatt, próbáltam valamilyen szinten élvezni. A legfontosabb viszont a minőségi együttöltés ideje, amit utólag felmérve, szinte nulla volt. “Boldogok a lelki szegények” alapon, azt gondoltam, hogy az volt az első olyan alkalom, hogy felnőtten is átéltem az Ünnep hangulatát. Tévedtem, de persze ahhoz, hogy ezt felfogjam, el kellett jöjjön az idei év Karácsonya.

Külsőségeket tekintve, az idei év sem változott, nincs igazi, de van egy virtuális Karácsonyfám. Ráakasztottam az összes pozitív dolgot, amit másoknak “önzetlenül”, szeretetből tettem. Igazából az előző 9 nap miatt ragyog úgy igazán. Tudom egy kicsit beképzelt, önfuttatónak hangzik, de csak azért írom ezeket le, hogy érezzétek, minden tárgyi értéknél többet jelent, ha szeretet adunk! (nagy részük kimaradt a Hálás posztokból)

Az utolsó két sor, sablonos, képmutató kijelentések. Az alapgondolat, miszerint minden pozitív dolgot másokkal önzetlenül teszünk, egy arcátlan hazugság. Mindenki szíve mélyén tudja, hogy ezáltal, nem csak másokon segít, hanem önmagán is. Valójában vágyik arra a pozitív érzésre, amit nem lehet megfogalmazni, mert mindenkinek egyénileg át kell élnie. Ez nem rossz, nem negatív, mert ha mindenki csak ennyire lenne önző, a Föld maga a Paradicsom lenne.

A fenti idézet magyarázata: bárhogyan is alakul a mai napom, már nem leszek egyedül, mert mindig velem lesz a virtuális Karácsonyfám, amire ha bármikor is ránézek, mosolyra késztet.

Kérlek téged, ezen a csodás Ünnepen, próbálj meg olyan személyekkel is felvenni a kapcsolatot, akikkel valamilyen vélt/valós sérelmek miatt, ritkán vagy egyáltalán nem beszélsz. Bocsáss meg neki(k) és üdvözöld Karácsony alkalmából. Ne Ő érte tedd meg, hanem magadért és hidd el legbelül, a megbocsátás következtében, olyan pozitív élményben lesz részed, ami szavakba nem foglalható.

Ezzel kívánok ismételten Áldott Békés Boldog Karácsonyt, neked és Kedves Családodnak, Barátaidnak!

u.i. Ezt a posztot úgy írom, hogy karácsonyi zenék szólnak a háttérben. Ha egy évvel ezelőtt valaki ezt mondja, kinevetem, de ma már átérzem a pozitív hangulatát.

Szerelem + Barátság

Ez egy rendhagyó poszt lesz, mert erről nem csak írni fogok, hanem kérdezni is. Napok óta gondolati szinten foglalkoztat a téma, ezért most van egy kis időm és leírom.

Néhány idősebb ismerősöm mesélt arról, hogy létezik az a szerelem fajta, amikor a párod egyben a legjobb barátod is. Nekem ez még nem adatott meg, szóval tőletek kérdezem, hogy milyen ez? Nem a szó legszorosabb értelmében kérdem, mert azt én is el tudom képzelni, hanem ki, mit tapasztalt, ami alapján azt gondolta hogy ez több, mint egy sima szerelem?

Azt gondolom ez igen ritka és az is biztos hogy még nem hallottam olyan személyről, akinek ezt az életében, 2x dobta volna a Rendező. Egy ismerősöm van, aki részletesen mesélt erről egy nem hepiend történetet, ami után egyértelműen dicséret jár, hogy ép ésszel túlélte.
Nem részletezem, mert nem kaptam engedélyt a közlésére, de az biztos hogy a legtöbbünk, még nem élte át, hogy milyen az amikor valaki elveszíti azt, aki évekig a szerelme és egyben a legjobb barátja is volt.

Szóval, akinek van tapasztalata a téren, kérem ossza meg velem. (Lehet E-mailben is, ha nem szeretné a nyilvánossággal is megosztani)

Az énem 50 árnyalata

Az egész úgy kezdődött, hogy hetekkel ezelőtt az egyik mozifilm előtt láttam A szürke 50 árnyalata bemutatóját. Kicsit furcsa deja vu érzésem támadt, amivel először nem is foglalkoztam. Napokkal később pedig beleakadtam a youtube változatába is és ismét megnéztem. Tudtam, hogy a könyv (nálam műveltebbek véleménye alapján) egy nagy rakás szar. Utálom a kritikákat és nem is olvasom el őket, de a filmmel kapcsolatosokat nem úsztam meg. A csapból is az folyt, hogy a film pont olyan lett, mint a könyv. Ezek után komoly pénzösszegébe került volna bárkinek, hogy rávegyen engem a megnézésére.

Ma reggel egy SMS várt az egyik exemtől. A következő állt benne:”Mizu Mr. Grey?” Először arra gondoltam, hogy nem is nekem akarta küldeni. Visszaírtam, hogy félrecímezte az SMS-t. Erre csak annyit válaszolt:”Nézd meg a filmet.” Korán reggel hülyékkel kell foglalkoznom? Felhívtam, kinyomott. A következő SMS-t küldte:”Szürke 50 árnyalata a címe”. Na elég volt, félreraktam a telefont, mert gondoltam vagy még részeg vagy csak megakart szívatni.

Nővéremmel mostanában sokat beszélünk telefonon, általában mély témákat érintve (pl. gyereknevelés, szülők befolyása, stb.), amiben még én is meglepődöm, hogy a végére mire jutunk. Ez a távolság jótékony hatása, mert ameddig gyerekkorunkban egy lakásban éltünk, meg tudtuk volna (szó szerint) ölni egymást. A családból, egyedül Ő ismeri, hogy az elmúlt több mint egy évben, milyen változásokon mentem keresztül. Azt mondta, látott egy filmet, amit nekem meg kellene néznem, mert részben rólam szól. Eléggé felcsigázott, persze a válaszkérdésemre, amikor a fenti mestermű volt a válasz, nevetés kapott el. Mondtam neki, hogy ma Ő a 2. aki ezzel szívat, de Ő állította, nem annak szánta, ezek után rövidre zártuk a beszélgetést.

Felhúztam magam, elmentem a legközelebbi vetítésre.
Néztem a filmet és még az elejét élveztem is. Ahogy pörögtek a filmkockák, láttam nálam ugyanazt “kicsiben/magyar módra” (próbálom nem beképzelten, nagyzolóan írni) egzisztencia, elegancia, sport, sportkocsi, piano és a repülés (ezekről külön írok). Mosolyogtam, sőt amikor a titkos vágyához ért, akkor “tátva is maradt a szám”, mert hasonló (még nem ennyire perverz) vágyaim/igényeim vannak nekem is.

Innen a cselekmény annyira nem érdekelt, pláne a gyenge színészi alakítás és a szoftpornó.
Dominancia, uralkodás minden és mindenki felett. A történet közepétől végig ez foglalkoztatott, mert én is ebben “szenvedek”, amit olykor a barátaimtól is megkapok. A munkám során élvezettel tölt el az “Istenkomplexus” vagy valami hasonló, amikor tudom hogy minden a kezem irányítása alatt történik és én döntök emberek jövőjéről. Ezt az évek során megtanultam kezelni, ezáltal nem váltam a beosztottak között egyoldalúan utálatos féreggé, mert mindig következetes maradok. Ebből kifolyólag tudok tükörbe- és az alkalmazottak szemébe nézni. Hasonló érzéssel tölt el a tőzsdézés is, mert kibővíti a határaimat és szó szerint részt veszek a világ irányításában, még ha egy csepp is vagyok a tengerben.

A történet vége szinte adta magát, mert ebből a gyenge sztoriból, nem lehetett hepiendet kihozni. Az autómhoz menet rájöttem a reggeli SMS “miértjére” is. A film vége, úgy végződött ahogyan az a bizonyos kapcsolatom. Szó szerint, az egyik heves szeretkezés vége után, a következő beszélgetésrészlet hangzott el: “belőlem neked csak a testem kell…” és hiába mondtam anno bármit is, mindegy hogy én mit gondoltam, utólag átgondolva neki volt igaza. Úgy látszik ez mély nyomott hagyott benne, mert a film megnézése után, én és a rövid kapcsolatunk jutott az eszébe.

Véleményem szerint az embernek, mindig, minden helyzetben vállalnia kell a döntései következményeit. Én is vállaltam és írtam neki egy SMS-t, amiben elismertem, hogy anno igaza volt és tudom ez nem kárpótolja, de elnézést kértem. Ezek után felhívott, elmondta mennyire meglepődött, mert nem nézte volna ezt ki belőlem és azóta Ő rég túltette magát rajta, boldog párkapcsolatban él.

Verdikt: A film brutálisan rossz, tényleg az, de számomra fontos részleteket tartalmazott, ami után legalább valakiből, (talán) ki tudtam húzni a múltbéli tetteim után maradt “tüskét”.

u.i. Összeállt a kép az sms és a nővérem hívása közti filmes párhuzammal kapcsolatban. Tegnap vagy tegnapelőtt Bálint nap volt és mindenki a párjával moziba ment, romantikus filmeket nézni. Elég szomorú, sablonos ötlet.

 

 

 

Pénz, (nem) boldogít

Kényes téma ez ismét, de tőlem megszokott nyíltsággal és őszinteséggel fogok erről is írni.

Elcsépelt klisé, hogy a pénz nem boldogít és hogy nem ettől lesz boldog az ember. Én azt mondom, hogy ezt a képmutató álságos emberek mondják. Igen is rohadtul nem mindegy, hogy a mindennapi betevő előteremtése is gondot okoz vagy az a legnagyobb gondja az embernek, hogy hova menjen legközelebb nyaralni. Utóbbinál sokkal könnyebb boldognak lenni, még előbbinél nem hiszem hogy lehetséges.

Többféle ismerősöm van, többjüket ismerem évek óta és különböző típusba tudom őket sorolni. Van az úgynevezett “középosztályba tartózók”, ami mellékesen egyre jobban megszűnőben van. Ők általában, egyik hónapról a másikra élnek, minimális megtakarítással, deviza forintosított lakás/áru hitelt nyögve, évente egyszer rövidebb nyaralással. Boldogságot tekintve egy kategóriába tartoznak a “újgazdag” típussal, akiknek mindenük megvan, azaz amit éppen megkívánnak gond nélkül megvehetik és nem kell előtte matekozniuk a családi költségvetéssel. E két csoportba tartozó személyeket kivétel nélkül egyként kezelem, mert képtelenek a boldogságra. Itt nem 1-1 alkalmi boldogságra gondolok, hanem nagy általánosságban. Megvan mindenük, lakás/ház, autó, gyerek, de mégis azt látom, hogy a jelent képtelenek élvezni, mert mindig többre vágynak, arra ami a TV-ből árad, az úgynevezett “médiabullshit-re”, hogy a boldogságot időbe-pénzbe kerül elérni.

A “középosztályosnak” a nagyobb lakás; újabb autó; hosszabb nyaralás; törlesztő 20 év utáni kifizetése stb. elérése után látja hogy MAJD boldog lesz. Az újgazdag, pedig ha még egy drágább autót vesz; nem csak a mi kontinensünkre juthat el nyaralni, hanem akár Dél-Amerika, Afrika stb. hisz akkor a többi “újgazdag” között a legújabb Ájfónnal készített 250 kép posztolása után “gazdagabb” lesz, ezáltal MAJD boldogabb.

Miért nem tudnak MOST boldogok lenni? A válasz nem egyértelmű. Az unalmas klisé, hogy “másnak ennyi sincs, neked meg mi minden”, nem megoldás. Ettől nem fogja senki se boldognak érezni magát, mert neki van mit ennie, nem éhezik és (most már) luxus dolgokra költhet, mint nyaralás, ájfon, autó stb.

Én egy alternatív megoldást tudok a boldogságra, aminek az alapja részben én leszek. Hónapokkal ezelőtt, én is hasonló “depresszív” helyzetben voltam. Megoldottam életem legnagyobb problémáját a kapcsolatfüggőséget és mégsem éreztem magamat boldognak. Nem tudtam a “most-nak” örülni.

Az ember érző lény és célok vezérlik. A kettő közül legalább az egyik, de a legjobb, ha mindkettő egyensúlyban van benne. Mivel érző lény, szüksége van szeretetre, elismerésre, de célok nélkül ugyanúgy boldogtalan. Az az anyuka, akit legalább megdicsérnek azért, mert erőn felül teljesít a családban (mos,főz,takarít,gyereket nevel stb.) boldogtalan lehet, ha nem talál célokat. Cél lehet segíteni gyermekét az élete előrehaladásában; férjével dolgozni a kapcsolatuk javításán; egy új hobbi elsajátításán; rendszeresen sportolni stb. A két dolog, a szeretet megtapasztalása és a célok, ha megvannak elér egy harmadik állapotot. Ez nem más, mint az Önbizalom. Ez folyamatosan fejlődni fog, ahogy kapja az egyre több visszajelzést a családjától, illetve a céljai útján kapott pozitív vagy negatív visszajelzésekből. Viszont érzelmi visszacsatolás nélkül, nem lesz önbizalma, attól mert céljai elérésén dolgozik.

Mindenki nézzen körül, ki az aki rendszeresen őszintén önzetlenül(!) dicséri a másikat és nem csak saját szomorúságával van elfoglalva? Attól mert látjuk, hogy megdolgozik a céljaiért, még az őszintén szívbőljövő(!) dicséretre/elismerésre is szüksége van. Kiemeltem, hogy őszintén-önzetlenül kell történjen, mert a képmutatásból érkező dicséretet általában észre veszik és csak árt a kapcsolatnak/ismeretségnek. Hogyan várjuk el azt, hogy más is így tegyen velünk, ha mi önzésből, nem vagyunk erre képesek?

Valós önbizalomtól, ami nem beképzeltségből és önzésből árad, hanem valós “munka” által jön létre, kitárul a világ! Szó szerint olyan érzés, mintha a világ csak rád várna. Élvezni kezded a csendet, a nyüzsgést, a szellőt, a napsütést, egy pillantást, egy idegen mosolyát. Egyszerűen boldog vagy, hogy ÉLSZ! Nem szűnnek meg a gondok, csak csökken a jelentőségük, mert kompenzálja az a millió dolog, ami boldogságot okoz az életben.

Én életem közel felét elfecséreltem boldogtalanságra úgy hogy végig mindenem megvolt ahhoz hogy boldog legyek, hogy élvezzem az életet, de ahogy mondani szokás, “nem láttam a fától az erdőt”. Nem szűntek meg a gondjaim, nem lettem gazdagabb, nem lett se több barátom (sőt), se barátnőm, mégis sokkal de sokkal boldogabb vagyok, mint bármitől és bármikor az életem során!

Azt kívánom minden olvasómnak, hogy találja meg saját útját a boldogsághoz, mert az élet nagyon rövid hogy boldogtalanságban teljen.

u.i. A szegényekről szándékosan nem írtam. Számorma ők “kényszerboldogok”, próbálják a jót meglátni és ragaszkodni hozzá, a milliónyi rossz között, mert tudják hogy nekik “csak ez jár”. E mondatot írva, mélységesen elszomorodom, de sajnos ez a tény. Nehéz rajtuk úgy segíteni, hogy ne sértsük meg őket, hiszen nem vadidegenek, hanem közeli ismerősök. Számomra furcsa, de vannak olyanok, akik “felsőbbrendűségtől” szenvedve a közeli ismerősökkel sem foglalkoznak, nem hogy vadidegeneken segítsenek.

Szeretkezés

Először is Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! Nekem tökéletesen szokványos nap ez is, mint a többi, mert nem szeretem az erőltetett, kötelező bulizós dolgokat. 

Úgy gondolom, hogy a “non plus ultra” együttlét, az amikor egy pár szeretkezik. Dolgok sokasága, ami egy pillanatban olvad össze.

Ahogy egy ház, úgy a szeretkezés is több elemből épül fel. Vegyük az alapot. Kell hozzá, az érzelmi túlfűtöttség. ami tűzként lobog mindkettőjük szemében. Kellenek falak, amik a környezettet biztosítják, azaz a zavartalan kellemes együttlétet, amikor csak egymásra tudnak koncentrálni. Végül pedig a tető, ami körülöleli és átfogja az együttlétet. Ez nem más, mint a mindkét fél részéről áradó feltétel nélküli szeretet. Ez egy olyan dolog, ami életem során nekem is csak egyszer adatott meg.

Végül kész a ház. A fenti alap recept elég a szeretkezés néhány, alkalmi átéléséhez, de mint ahogy ez a lak belülről teljesen üres, úgy előbb utóbb unalmassá válik a közös együttlét is. Fel kell dobni, színt kell festeni a falakra, közösen be kell rendezni, hogy változatos és élettel teli legyen. Ez nem más, mint a szexuális műveltség. Sok férfi itt rontja el a dolgokat, mert ez legalább olyan fontos, mint a többi elem bármelyike.

Sokan “ajtóstól rontanak a házba”, ami teljesen mellőzi az előjátékot vagy minimálisra csökkenti. Én úgy gondolom, nem az előjáték az első lépcsőfok, hanem az elő-előjáték. Óriási figyelmet igényel, ami a kapcsolat egészére kiterjed. Meg kell ismerni az úgynevezett “érzékeny” pontokat, pl. a fülcimpa gyengéd harapdálása; nyelv hegyével a nyaki ütőérnél lassú játszadozás; gyengéd csókok az arcra, nyakra stb. Ezekkel a kis apró, de annál hatásosabb dolgokkal tökéletesen rá lehet hangolni a kiválasztottat, hogy akár helyben le akarja tépni a ruháidat.

Itt kell erősen fékezni, tovább “csiholni a tüzet” és irányítani. Kiemelném, még csak most közelítünk az aktus helyszínéhez. A ruha levétele is egy rituálé. Aki rutinos használhatja a keze mellett, a fogait is, de mindenképp fontos, hogy amikor egy szabad testfelület előbukkan, ami lehet egy kar, láb, gyengéden el kell kezdeni csókolgatni. Nem sietünk lassan érzékien kell haladni, élvezni a női test szépségét és bársonyos tapintását. Amikor már minimális vagy teljesen elfogyott a levehető ruhák száma, át lehet váltani a nyelv használatára is. A csókokat váltogathatjuk a nyelvünk hegyének “kergetőzésével”, amint a test különböző pontjain (a fő erogén zónákat beleértve) szlalomozunk, mindig ügyelve hogy ne száradjon ki.

Nyelvünkkel közelítve a gyönyör kapujához, először gyengéden körözünk körülötte, apró csókok kíséretével. Ezután következik, amit a köznyelv előjátéknak szokott nevezni, az orális kényeztetés. Minden nő más, érdemes több technikát elsajátítani és figyelni kell az apró rezdülésekre. Nagyon fontos, nem sietünk, végig a gyengédség és az érzékiség kell vezéreljen.

Vannak nők, akik képtelenek orális orgazmusra, ők nem igényelnek hosszú előjátékot, de mindenképp fel kell készítenünk az együttlét beteljesedésére. A szeretkezés a gyengédségről kell szóljon, azaz a kezdeti tempó, ami az elő-előjátéknál kialakult, a szex kezdeténél is tartani kell.
Mivel végtelen variációk vannak a folytatásra, inkább javaslok két könyvet, ami sokat segít elindulni:

  • Kama Sutra: A szerelmes férfi, az érzéki nő
  • Tantra: A lélekhez a szexualitáson keresztül

Végezetül, nincs tökéletes szeretkezés, mert mindig lehet javítani, fejlődni. A lényeg…Megélni a pillanatot!

Teljesítménykényszer

Kicsit határeset az amiről most írni fogok, mert sokaknak ez már nem fér bele hogy beszéljenek róla. Túlságosan privát szférának tartják. Én úgy vagyok vele, hogy mivel a blogom első második szabálya szerint nincsenek tabu témák erről is beszélnem kell.

Volt néhány hosszabb-rövidebb kapcsolatom és pár egyéjszakás kalandom is, de nem tartom magam “nőcsábásznak”, szóval most nem a matekon van a hangsúly. Én minden egyes szexuális együttlétem alatt maximálisan az volt az első célom, hogy a nőt kielégítsem. A női orgazmus viszont, olyan mint a tőzsde. Nem lehet mindig minden nőt csúcsra juttatni, mint ahogy nem lehet minden tőzsdei fordulatot eltalálni. Aki az ellenkezőjét állítja az hazudik, mert nem csak magam tapasztalatát mondom, hanem az sok tucat nőnek a vallomásából, akinek anno én voltam a lelki szemetesládája.

Minden pasi magából indul ki (tisztelet a kiv.-nek), hogy mivel ők is képesek bármikor elélvezni, a nők is. A nők viszont képtelenek érzelmek, ráhangolódás nélküli orgazmusra, azaz van egy nagyon szűk réteg, aki erős szuggesztióval eljuttatja magát a felhők fölé, de ez nagyon ritka. Pontosan ebből az okból és még sok más miatt, hiába nyújt a pali tökéleteset az ágyban, nem képes kielégíteni a nőt.

Sok időt és csalódást megspórolhattam volna magamnak, ha ezt anno valaki objektíven elmondja és igazolja a sejtéseimet, mert nem értettem hogyan lehet ennyire “rapszodikus” a teljesítményem. Alapjába véve nem hittem a nőknek, mert én is azt gondoltam, hogy csak hazudnak nekem. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ugyanannál a nőnél egy teljesen szokványos alkalommal érezhetően eljuttatni a csúcsra és máskor a már fájdalmas maratonok során pedig nem. Természetesen az előbbi alkalmakból volt ritkábban, így folyamatosan magamban kerestem a hibát. Mondanom sem kell, ez komoly teljesítőkényszer volt bennem, amit még talán hiúságból hülyeségből még a mai napig sem sikerült teljesen kiölnöm magamból.

Tudtommal több női olvasóm van, mint férfi, kíváncsi vagyok a fentiekkel kapcsolatban a véleményükre, persze ha belefér hogy meséljenek róla. 🙂