A lezárt múlt

Új év, új élet. Igazán stílszerű, de egyben sablonos is. Lehetett volna ez is a címe a posztnak, de helyette inkább egy spoiler-szerű címet választottam, ami jobban passzol.

Visszapörgetem a lemezt, a két nappal ezelőtti időponthoz, amikor is a masszőrömnél voltam. Elmeséltem neki, a durván 1,5 hét alatt történt dolgaimat. Az ismerősi körömből, Ő az aki a legjobban eltalálta az életem haladási irányát és (utólag) objektíven is látta. Vázoltam neki, hogy közvetlenül utána megyek a volt párommal találkozni és megbeszéljük a “hogyan tovább?”-ot. Ő már, mikor az elején jártam hozzá, hozzátette, hogy az exemmel, még van közös dolgunk, legalább meg kell beszélnünk, mert így egyikünk se tudja a másikat elengedni. Ezt én akkor elképzelhetetlennek tartottam, de igaza volt, mert Ő is ezért érdeklődött irántam, a múlt még nyitott könyv volt.

Miközben a “munkaágyon” feküdve meséltem neki a jelenlegi, illetve a jövőbeli szándékaimat, a döntéseket amiket meghoztam, láttam a boldogságot rajta. Örült annak, hogy tényleg jó úton haladok, építem a jövőmet.

Az út nem lényeges, de megérkeztem a megbeszélt időpontra a volt páromhoz. Hívom, de a telefonja ki volt kapcsolva. Ilyen soha nem volt, tudtam hogy a faluba nincs rendesen térerő (dombvidék), de ez elgondolkodtatott. Akarva akaratlanul is megfordult a fejemben, hogy ezzel jelezné, hogy meggondolta magát? Egyből elhessegettem és csak technikai problémára gondoltam, mert tudtam, Ő velem ilyet nem csinálna. Tíz hosszú perc telt el, amikor is meglátom a visszapillantó tükörben. Kiszállok és ahogy közeledem, már exkuzálta magát, amiért a telefonja bedöglött. Egy gyengéd csók, majd pedig kinyitottam neki az autó ajtaját és bezártam miután beült. Azért írom ilyen részletesen ezt, mert a múltban ilyet sohase csináltam, de tudtam, egy 40-es barátomtól, hogy az illem így kívánja. Valóban, de én utána se csináltam ezt, hanem parasztul vártam, ameddig a Nő magától kinyitja az ajtót és beül. Tudatosan, egy hete a páromnál volt először, hogy eszembe jutott ez és már magamtól kiszálltam a fenti műveletet elvégezni.

A kocsiban, percek alatt megbeszéltük, A listát. Féltem ettől, mert előzőleg beharangozta, hogy összeírta azt amit meg kell beszélnünk, hogy mi az amin változtatnunk kell, hogy a kapcsolatunk ne végezze úgy, mint előzőleg. Nem voltak benne egetverő dolgok, pl. kevesebbet lesz velem, többet otthon, amit én nem is bántam, mert egyre nagyobb a szabadság iránti vágyam.

Úton hozzám hazafele, egy óriási dilemma fogott el. Dilemma, de egyben lelkiismeret furdalás is, mert azt éreztem, nem vagyok már belé szerelmes. Továbbmegyek, az volt a benyomásom, hogy én kihasználom Őt. Ezt akkor elhessegettem és betudtam annak, hogy ez egy kósza gondolat. Az érzés viszont nem hagyott, mert az autópálya lehajtóknál azt gondoltam, vissza kellene forduljak és elmondjam neki azt amit gondolok. Ő ezt nem érdemli meg, nem érdemli meg amit teszek vele. Ő újra szerelmes belém, én pedig nem vagyok az. Először őrültnek gondoltam magam, mert ennyit tepertem érte és már nem is kell? Döntöttem, még utólag se tudom hogy helyesen, de hagytam magam az árral sodródni.  Ez akkor tisztán gyávaság volt, mert el kellett volna mondanom.

Hazaérve, mintha minden a régi lett volna. Csókolóztunk, utána beraktam kérésére a Felhőatlaszt, mert csak félig tudta otthon megnézni. Csókok közepette, nem bírtam magammal, mert nagyon kívántam a testét. Paraszt voltam, mert nem hagytam végig néznie a filmet, nem bírtam ki a maradék 1 órát. Nem vagyok erre büszke, előjött az állati ösztön belőlem és Ő engedett, ezért vad szex következett. Komoly gond van akkor, ha közben arra gondoltam, hogy ez nem helyes, ez már nem olyan jó, mint anno. Bűntudatom volt, mert egy utolsó féregnek tartottam magam. Kifele ebből továbbra se mutattam semmit se, mert jó volt vele lenni. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ilyen az “új” szerelem.

Ettünk, feküdtünk az ágyban, filmeztünk, beszélgettünk. Jött a második “menet”, ami már jobb, hosszabb, élvezetesebb volt mindkettőnk részéről. Nem megyek bele részletekbe, de az első még férfi szemmel is szar volt neki. Kevés. Nem szenvedek komplexusokkal, nem beszélem be magamnak, hogy második alkalomra eljuttattam a csúcsra, de ha nem is, érzésre, közel volt.

Fáradt voltam, hosszú nap volt, de egyszer csak kitaláltam, hogy menjünk moziba. Emlékeztem, hogy 10 perc múlva kezdődik a Coming Out és meg kellene nézni. Siettünk, odaértünk, sokat nevettünk, hülyültem még közben hozzá elegedet, így tényleg felhőtlenül szórakoztunk. Utána nem jöttünk haza, hanem kitérővel, megállókkal a városban, a Duna mentén autóztunk. Jól éreztem magam, boldog voltam. Nem tudom pontosan miért, valószínűleg azért, mert magamban vállaltam a gondolataimat a kapcsolatunkkal kapcsolatban, amire büszke is voltam, ezért férfinek gondoltam magam, ami egyben hamis illúzió is volt, hiszen pont hogy pp (puha pöcs) lettem.

Hazaérve gyenge kísérlet volt egy film megnézésére, de inkább aludtunk. Nagyon szerettem, hogy bújós volt, ez nekem gyengém egy nőben, bár nem viselem el sokáig, mert kényelmetlen, de azért nagyon szeretem. Hozzám bújt, átkarolt, érzésre mindig azt éreztem ilyenkor, szüksége van rám.

Másnap reggel elmentem edzeni és előtte megbeszéltük, hogy utána haza viszem. Edzésre menet, sokat gondolkoztam, hogy hogyan és miként fogom neki tálalni, hogy ez nem működik. Nem szerettem volna hogy megbántsam vagy hogy azt gondolja kihasználtam, ezért akár hetekig is megjátszottam volna magam. Igazi patkány dolog, mert valójában magamat védtem ezzel.

Edzés után benéztem a konyhába, mert óriási mosatlan volt és reménykedtem, hogy elmosogatott utánunk. (ez is fura így leírva, mintha elvártam volna, ami igaz is, de szar olvasni) Minden ragyogott, nem csalódtam benne. A következő pillantásom pedig rá irányult. Gondterhelten ült a babzsákon és rám nézett. Én itt tudtam, hogy gond van. Elsőre azt gondoltam, valami rossz hírt hallott otthonról, de nem.

Többszöri unszolásra elmondta. Nem tudja mi történt vele, de nem működik köztünk a dolog. Kimondta, amit nekem kellett volna. Próbáltam semleges arcot vágni hozzá, de belül megkönnyebbültem. Támaszt nyújtottam, hogy ne érezze magát rosszul és ne sírjon, mert nincs világvége. Nem tudtam meggyőzni, mert magára nagyon mérges volt. Nem érti a miérteket. Hozzá haza, egész úton beszélgettünk. Vidám dolgokról, általánosságokról. Mosolygott, nevetett. Próbáltam oldani a helyzetet, ha már nem voltam előtte elég bátor.

A házuk előtt megállva, hozzám bújt és átölelte a karomat. Fura érzés volt, mert nagyon bántott az, hogy Ő önmagát ostorozza, a döntésével kapcsolatban. Sikerült végül is úgy alakítanom, hogy a jövőben is tartjuk a kapcsolatot és barátok leszünk. Én tudom mennyire szüksége van lelkileg rám, mert ezt azóta is többször hangoztatta. Boldog vagyok, ha a jövőben, bármiben is fogom tudni őt segíteni. Amellett hogy alapból ilyen ember vagyok, nekem Ő mindig egy fontos szelete lesz a szívemnek és nagyon sok mindent köszönhetek neki, amit soha nem fogok tudni meghálálni.

Elvesztettem egy barátnőt, nyertem egy barátot és lezártam a múltamat!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s