Nem egyszerű

Elég kemény két napon vagyok túl. Igazából kezdeném a legelején.

Tegnap elmentem reggel az edzőtársammal túrázni. A Barlangtól-barlangig túrát tűztük ki teljesítendő feladatként. Sikeresen letudtuk, kis kerülővel 20,8 Km volt a táv kb. 900m emelkedő és ugyanennyi csökkenő szinttel. Elvittem magammal a Gopro kamerámat, hogy akkor amatőrbe kezdjünk el filmezni, de értelmetlen volt, mivel alig lehetett látni a ködtől. Ez okból kifolyólag, képeket se csináltam.

Nagyon jól teljesítettük a túrát, mert javítottunk az előző teljesítményünkön. Legutóbbi túránál 2,5 Km-rel hosszabb volt és csupán 10 perccel teljesítettük később. Az össz. szint kb. egyformák voltak, csupán az utóbbi könnyebb volt, hogy egyenletesebben volt elosztva a terhelés.

Elég hideg volt, aminek a kárát a torkom szenvedte meg. Estére már rendesen elkezdett kaparni.

Délután ahogy már írtam, egy “randi” volt megbeszélve a volt párommal, azaz egy közös mozifilm nézés. Elmentem érte, majd pedig elmentünk a moziba, ahol mint kiderült szinte minden jó helyre eladták a jegyeket, ezért a 6 órás vetítés helyett a negyed 10 órásat választottuk.

A film kezdetéig volt pár óránk, ezért addig feljöttünk hozzám. Oda, ahol 6 közös hónapot töltöttünk el együtt. Sok pozitív gondolatokat, emlékeket beszéltünk meg. Egyik ilyen az általa ültetett citromfa (narancs?), ami annyira megnőtt, hogy rá se ismert.

Irányítani szerettem volna a beszélgetést és kicsit kényelmesebb helyzetbe hoznom magam, a “hazai pályát” megteremteni. Betettem a gépemen az egyik általa említett jó filmet (Ink), amiből sajnos semmit se láttam, mert őt néztem, közbe harcoltam a fáradtsággal és az egyre jobban eluralkodó torokfájáson. Haboztam, sokáig, több mint 10 percig csak néztem, gondolkodtam és utána mindent feltéve egy lapra, előjöttem az érzelmeimmel.

Először egyből falba ütköztem, mosoly és láttam hogy nem tudja hova tenni. Igazi pofon, amit akkor kap az ember, ha a másik csak barátként kezeli és zavart helyzetbe kerül. Ekkor tudtam, hogy az általam vázolt harmadik eshetőség történt. Minimális volt a kétségbeesés, mert tudtam, hogy sokkal rosszabb lett volna, ha nem kérdezek rá.

Telt múlt az idő és beszélgettünk, amikor is olvadt a jég és előjöttek az érzelmei. Lassan hámoztam ki belőle, hogy valójában ugyanúgy szeret és nem változtak az érzései irántam. Elkezdtem cirógatni a haját és simogatni a kezét, ami nekem elképesztő örömöt okozott, mert az egész este alatt, csak szikráztak bennem az emlékek. Azok, amiket a tudatalattim szisztematikusan kitörölt. Majd elcsattant a csók, az első, majd pedig a többi követte. Igazi mámorító érzés volt, nem tudtam betelni. Átadtam magam a szerelemnek. Én olyan típus vagyok, aki szereti sokszor, már már unalmasan sokszor kimondani, hogy “Szeretlek!”. Gyors lett volna? Nem érdekel, egyszerűen soha nem fogtam vissza magam érzelmileg és ezután se fogom. Ismert engem, ezért nem lepődött meg és élvezte.

Elmentünk megnézni a filmet, persze kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha sétálnánk. Igen, ma igazán keveset sétáltam, még egy 3-4 Km belefér. 🙂 Torokfájás és a hozzá alulöltözött állapot, nem a legjobb választás volt. Egész filmnézés alatt hozzám bújt. Én ezt már teljesen természetesnek vettem. Jó érzés volt, de ugyanakkor próbáltam a filmre figyelni. Fura volt ez az új környezet, de itt gondoltam magamban először, hogy nem szálltam el tőle, mármint nem léptem vissza a múltba, a vak szerelmes állapotba.

Hazajöttünk, majd pedig a fáradtság miatt, gyorsan ágyba bújtunk. Aktus egész éjszaka nem történt. Nem rajtam múlt, hanem rajta. Itt éreztem, hogy lehet túl rámenős voltam és elsiette a döntését. Mocorogtam, forgolódtam éjszaka, mert a torkomra mindig megébredtem. Valamikor hajnalban közel voltunk, hogy “legyen valami”, de mikor rákérdeztem, hogy akarod? Akkor az a válasz jött, hogy “is-is”. Mivel nem vagyok erőszakos ember és tudtam, hogy ez mindenképp hiba lenne, ezért visszafogtam magam.

Reggel sokat beszélgettünk, a hogyan továbbról. Az én érzéseim tiszták, ezért a figyelem rá irányult. Szeret engem, de egyben fél is. Fél, hogy a múlt újra megismétlődik és akkor nekem ismét ártani fog. Én mondtam neki, hogy így nem lehet egy kapcsolatba belevágni, mert nem lehet folyton azzal foglalkozni, hogy mi lesz ha… Én részemről mindent beleteszek a mai napba és nem foglalkozom a holnappal. Azzal majd holnap fogok foglalkozni. Elmondtam neki, hogy benne van a pakliban, hogy egyszer azt mondja, hogy ennyi. Nem lesz világvége. Fájni fog, de ha tudom, hogy én mindent beletettem a kapcsolatba, amit tudtam, akkor utána bele fogok tudni nézni a tükörbe.

Ismét egy számomra taszító énje került az előtérbe, ami a vakmerősége. Nem számít, hogy lehet meghal, de Ő motorozni akar, egyből egy 600-as sportmotor, úgy hogy motorozni se tud. Minden évben eltemetek egy ismerőst és tudom hogy az az adrenalin amire Ő a motorozás által vágyik, az a Kaszás üldözése. Ez számomra elfogadhatatlan, mert ha szeretünk valakit, nem lehetünk ennyire felelőtlenek a saját életünk és a másik érzéseivel szemben.

Úton hazafele nem beszélgettünk, csak amikor megálltunk a házuk előtt. Akkor hozzám bújt, csókolóztunk, majd pedig megbeszéltük, hogy én nem keresem, majd Ő fog, ha eldöntötte kész a kompromisszumokat vállalni és hinni a kapcsolatunkban.

Most este érdeklődött, hogy milyen volt a napom és hogy hiányzom, illetve gondolkodik rajtunk.

Én óriási megkönnyebbülést érzek, mert úgy kezeltem a szituációt, ahogy elvártam magamtól. Dönthet bárhogyan is, én mindkettő döntését elfogadom.

A lényeg, hogy én ma is bele tudok nézni a tükörbe!

u.i. A másik film, aminek a zenéjét nagyon szeretem:

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s