A találkozás

Fél kettő van, tegnapelőtt 2kor mentek el a vendégeim, tegnap edzés, majd pedig egy 300 KM-es út volt a szüleimhez, Mikulás szerep (Jézuskapótló), határlépés barátokkal találkozás, majd vissza szüleimhez, ma reggel pedig irány vissza Pestre. Talán aludnom kellene? Igen, de délután nem jött az “ihlet” (kedv), most pedig rám jött az írhatnék.

Megjegyezném, miután 1 év telt el az előző ilyen szórakozóhelyes találkozó óta, szinte borítékolható a tüdőrák annyira füstszagú vagyok. Igen, van még hely a világon (sok is), ahol még lazán lehet a szórakozóhelyen dohányozni. A boxerem is füstszagú lett. :))

Na de vissza a témához. Pár napja találkoztam a volt párommal. Rendesen irányítottam a beszélgetést, úgy ahogy akartam, de mindent spontán, nem megjátszva. Mindenről tudtunk beszélni, ami nagyon jólesett. Úgy mint régen, azaz mégsem, sokkal jobban. Több dolgot megtudtunk beszélni, hogy mi miatt és hol romlottak el a dolgok. Mi az amiben nem tudott rám férfiként felnézni és mi az amiben Ő hibázott. Sok dologban megváltozott, ezt kihangsúlyozta, illetve hogy az érzései nem múltak el, még akkor sem mikor elhagyott. A “kalitka” volt az, ami tőlem eltaszította. Ezt Ő nem mondta ki, de helyette kimondtam én.

Belemehetnék részletekbe, de úgy néz ki fáradtan nincs hozzá hangulatom. Most napi szinten kommunikálunk E-mail formájában, de főként Ő kezdeményez. Péntekig kitalálom melyik irányba induljon el a jelenlegi kapcsolat, mert ez a “langyos víz” nem jó nekem. Eldöntöm, hogy most lesz második esély vagy sem!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s