A ma, adomány!

Elolvastam Csernustól “A Nő” könyvét és nem sok lényegi különbséget fedeztem fel az előző könyvéhez képest. Logikus, mert a hamis “férfi” (pp) és “nő” (görcs), ugyanazokkal a problémákkal kell kellene megküzdjön. Egy pár új általa leírt szituációban, felismertem az összes körülöttem élő ismerősöm életét és ebből jól kikövetkeztethető a végkimenetel is. Borzasztó ezeket felismerni, mert számomra kedves emberekről van szó, de muszáj megálljt parancsolnom magamnak, mert ami részemről segítségnyújtás, a másik oldalról, színtiszta okoskodásnak tűnne. Érthető is, hisz talán egy hete, hogy másképp látom a dolgokat, de az addigi 26 év alatt ugyanabban éltem, mint az emberek 99,98%-a, vakságban.

A könyv számomra egyetlen (valószínűleg) tartósan is maradandó része az a végén lévő idézet, amit én máshol egy szebb formában hallottam:

“A tegnap már történelem,
A holnap még rejtelem,
De a ma, adomány!”

Ez sokáig üres szavak voltak egy motivációs videóból (az oldal alján látható).
Anno, amikor a padlón voltam, milliószor hallgattam meg és egyik kapcsolatom után a másikba menekültem. Óriási helyzetelőnnyel rendelkezem, mert képes voltam kinyitni a szememet. Az idő fogja megmutatni, hogy képes vagyok e tartósan éber maradni és minden egyes alkalommal megküzdeni, ha szembekerülök a démonaimmal.

Megrendeltem pár könyvet, mert az információéhségem az önismeret felé, kielégíthetetlen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s