2013.10.25

Most tényleg, ott tartunk, hogy soha semmi se megy úgy ahogy tervezem. Elképesztő, hogy egy egyszerű nap is tud összevissza alakulni.

Reggel telefonálgatások hada volt, hogy megtudjam, mikor jön a rendelt napelemes töltőm. Persze mindez csak azért kellett, mert a Posta fogja kiszállítani. Egy fél óra alatt sikerült eljutnom a kézbesítőig, aki az 1 órát adta meg kézbesítés időpontjául.

Tökéletes, akkor előtte elmegyek edzeni és így legalább utána ráérek délutánig a postást várni. Az edzésen egyből eszembe jutott a keddi pali sérülése, amihez személyesen közreműködtem, így az első néhány gyakorlat igazán szarul ment.

Eljött az 1 óra, de postás sehol. Majd a 2, 3, 4 óra, amikor hirtelen cseng a telefonom és a postás az. Igazán csak 3 órát késett, cserébe a bankba már nem jutottam el és a kocsimhoz az alkatrészt megrendelni a haveromat kellett elküldenem.

Az egyik fejlesztőknek szüksége volt egy Androidos telefonra, így a régi telefonomat elküldtem neki, persze előtte kitöröltem az adatokat belőle. Valamilyen perverz vonzalom miatt meg kellett nézzem a híváslistát és persze első helyen anno még az exem volt. Fura emlékek kezdtek el gyötörni és ez rányomta a délutánomra a bélyegét.

Este egy speciális mozi vetítésre mentem az edzőtársammal és a közös barátunkkal, ami egy testépítésről szóló TV adásnak a jubileumi 100. adása volt. Nagyon jól éreztem magam és még pár aláírókártyával is gazdagabb lettem, ami sokat fog lendíteni a motivációmon.

Holnap reggel indul a magányos túra. Számomra egyben rekord is lesz, mert 19 Km-ert még nem gyalogoltam folyamatosan terepen. Izgatottan várom, egyben félek is, mert hajlamos vagyok befordulni a gondolataimba. Igazából az exem körüli emlékek és a hiánya az ami kísért és lehet holnap fog is.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s